Indri Gyula interjúja Kövi Szabolccsal

Egy fiatalembert mutatunk be, egy zeneszerzőt, akinek magával ragadó, különböző hangulatokat elénk varázsoló zenéjét immár több mint három éve aláfestő és elválasztó vagy éppen illusztráló zenei részletként használunk az “Ifjúsáv” műsorában (a Kossuth rádió hetente jelentkező műsora). Több levélírónk kívánságát is teljesítve ismerkedjünk meg tehát Kövi Szabolccsal és persze a zenéjével is.

– Ez a zene gyakorlatilag a klasszikus zenei hagyományokat folytatja, abban a tekintetben, hogy a klasszikus zenének, a szépség a legfőbb alkotóeleme.
A zeném stúdió zene, olyasmi, amilyen Mike Oldfield, Enya, vagy Vangelis első munkái voltak, ahol a zeneszerző játszik, majd minden hangszeren. Érdekes, hogy ezek a szerzők, mind hasonló hangulatú zenéket írnak. Meglehet a magányos zeneíró/ előadó munkája törvényszerűen ilyen elgondolkodtató, merengő lesz.

– A határon túli gyerekek, diákok levelei alá játsszuk aláfestő zeneként, de talán így is nagyon sokan kedvelik és megértik ezeket a zenéket. Hogy ha természeti képeket írnak meg, vagy valamilyen kultúrkincset tárnak fel, románkori templomot mutatnak be a gyerekek, ezzel a zenével szinte ott lehetünk, látjuk magunk előtt azt az épületet és az egész közeget. Tehát láttat valahol a zene.

– Az impresszionista zene hangulatfestő. Az én zeném pedig, képzavarral élve: érzetfestő. A zene nagyon jól képes előhívni az emberi emlékezetben eltemetett érzéseket, akár szagokat, tapintást is. Megvannak ehhez a megfelelő zenei eszközök. Ez a fajta zene ráadásul hagyja a képzeletet szárnyalni, nem irányítja, segíti a képekben való gondolkodást.

– Hol születtél?

– Veszprémben, de mindig a környéken éltem. Öt éves koromig Hajmáskér határában egy tanyán éltünk egy nagy házban, a nagyszüleimnél. Maradandó emlékeket őrzök ebből a korból. A gyümölcsfákról, a búzamezőkről, a somligetről, a rengeteg illatos orgonabokorról, a jácinttal, nárcisszal beültetett virágoskertről, ahol a nagymama Húsvétkor eldugta az ajándékokat. A hullámzó, árvalányhajjal benőtt dombokról, ahol játszottunk.

– Én a Déli Pályaudvarnál nőttem föl, a fővárosban és amikor nyitva volt az ablak, akkor tudtam, hogy mikor melyik vonat indul és erre határozottan emlékszem gyerekkoromból, hogy Hajmáskér-Celdömök és Sárvár állomáson áll meg a vonat.

– Igen, Hajmáskér egy nagy hadi- gyakorlótér mellett fekszik.
A tanya tulajdonképpen egy vízierőmű, ami már az első világháború idején is hadiüzem volt. A nagypapám úgy úszta meg a második világháborút, hogy a vízierőműben dolgozni hadiállás volt. Volt a kertben egy nagy diófa, arra másztam fel mindig, hogy ne zavarjon a család, amikor a kedvenc ifjúsági rádiójátékaimat hallgattam a Sokol rádiómon, pl. László Endre: Szíriusz Kapitány sorozatát.

Te magad is készítettél hangfelvételeket, a Bakonyban vetted fel a madárhangokat. Ez hogy történt?

– Hetekig jártunk ki a Koloska völgybe. Egy hosszú mikrofonnal mászkáltam az erdőben, de hamar kiderült, hogy itt a madarak nem kedvelik a puska szerű tárgyakkal kószáló embereket, vadásznak nézik azokat és elmenekülnek, elhallgatnak. Egyik hajnalban esett az eső, de, hogy ne legyen haszontalan az utunk, kilógattam az autó ablakán a mikrofont. Ez a felvétel lett a jó. A madarak annyira élvezték a friss esőt, hogy rendkívül vidám koncertet adtak.

Amikor te voltál, általános- vagy középiskolás te milyen zenéket hallgattál?

10 évesen az R-GO-tól a Neoton Familiáig a hazai könnyűzenéket hallgattam. Középiskolás koromban Csajkovkszij volt a kedvencem, szerettem az imresszionistákat is. Binder Károly impovizációra épülő inspiratív zenéjét is kedveltem. Bartók szimfónikus műveit sokat hallgattam.

Körülöttünk most építkezés indult be, de ez nem zavarja a beszélgetésünket. Ilyenkor, amikor a mindennapi élet zörejeit hallod, akkor is tudsz koncentrálni és a belső hangod, a belső zenéd él benned?

– Engem ezek a zajok nagyon zavarnak, idegesítenek.Valójában én magam nem vagyok nyugodt alkat.

Igen vibráló alkat vagy, ezt tanúsíthatom.

-Van egy mondás, miszerint mindig a szabó fia a legrongyosabb. Ez a zene az én belső szükségletem megfogalmazása. Nyugalomra vágyom, amit zenében próbálok megteremteni.

Indri Gyula

0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVisszatérés a shopba