Puppe: Mikor és hogyan kúszott be az életedbe a spritualitás?
Szabolcs: Gyermekkorom óta hiszek Istenben, pedig a családom soha nem volt vallásos. Egy emlék: hároméves koromban egyszer nagyon beteg lettem, negyven fok körüli láz kínzott. Nagyon szenvedtem, az édesanyám mindent megpróbált, de bármit tett, semmi sem segített. Végül hozott egy vizes lepedőt, abba csavart, hogy lemenjen a lázam. A forró testemre borított jéghideg lepedő olyan rossz érzéssel töltött el, hogy egy két-három perces testen kívüli élményem lett tőle. Kirepültem “magamból”, és a szoba sarkából láttam magam (még most is előttem a kép), ahogy lepedőben fekszem az ágyon. Ezt gondoltam: “Ki ez a szegény kisfiú ?” Aztán hirtelen érzékeltem, hogy megváltoztak a körülményeim. Tudtam, hogy ha akarnék, egy pillanat alatt bárhova elmehetnék, bármilyen messzire. Ki is repültem a házból, láttam a szürkületben a búzatáblákat felülről. A látásom is megváltozott. Egyidejűleg láttam több dolgot, egészen messzire és egészen közel. Megszűntem szenvedő kisfiú lenni. Tudtam, hogy elmehetnék bárhova, de nem akartam. Ezzel a gondolattal vissza is tértem a testembe. A szenvedés rám zuhant, de valahogy velem lett valami más is. Egy nagyon meleg jelenlétet. Nem lettem jobban, de tudtam, hogy Ő velem van. Tudtam, hogy Ő Isten, hogy mi mindig is együtt voltunk. Nem vagyok vallásos, bár érdeklődtem többféle út iránt. Tudom, hogy Isten a legszeretőbb lény, akit el lehet képzelni. Nem követel semmit tőlem és nem akarja, hogy féljek. Fontos, hogy arra is rájöttem abból a pillanatnyi érzésből, hogy nem akartam innen elmenni, hogy bármi is történjen itt velem, ezt én választottam.
Puppe: Végzel valamilyen szellemi gyakorlatot?
Szabolcs: Konkrét értelemben véve nem. A legfontosabb számomra most az, hogy építsem a személyiségem, mert hiába játszom szép zenét, ha közben egy lehetetlen alak vagyok, semmi értelmeset nem csináltam az életben. Ha egy ellenségem, egy rossz gondolatom is marad, amikor elmegyek innen, akkor nem jól végeztem el a dolgom. A zenémben egyébként sok a spiritualitás. Ha bárki belegondol, hogy ezzel foglalkozom a nap hat-nyolc órájában, ez is egy gyakorlat.
Puppe: Hogy viszonyult a környezeted , barátaid hozzád, amikor kiderült, hogy nem leszel “szokványos” zenész?
Szabolcs: Komolyzenét tanultam. Sokáig elég vegyes volt a fogadtatása annak, hogy két év után otthagytam a főiskolát, és ezzel a fajta zenével kezdtem el foglalkozni. A városomban, Veszprémben ahol mindig is éltem, egy ideig azt gondolták a komolyzenészek, hogy én üzleti okból választottam ezt a stílust, mivel ez eladható. Szerencsére ez megváltozott. Furcsa lehet, de a zeném elsősorban a nem ezoterikus érdeklődésű közönségnek lehet nagyobb hasznára. Egy kis csend, némi béke, néhány végiggondolt gondolat, nagy ajándék lehet a mai gyors, pörgő életben.
Puppe: Otthon milyen zenét szoktál hallgatni?
Szabolcs: Szinte kizárólag modern spirituális zenét hallgatok, olyasfajtát, mint a sajátom. Ez az én legbelső szentélyem. Ennek a helynek nyugalmat kell sugároznia.
Puppe: Hogyan születnek a műveid, hogyan kapod a ihletet? Egy kompozíciónál mikor érzed, hogy vége, befejezted, most már kész a mű a bemutatásra?
Szabolcs: Az ihlethez megfelelő körülmények, hangulat kell. Ez a művészek egyik csapdája. Megeshet, hogy akár évekig nincs megfelelő körülmény és hangulat. Ez ha úgy tetszik a negybetűs Alkotói Válság. Nekem is volt két ilyen évem. Mostanra tudatosan igyekszem kialakítani egy munkamódszert. Be kell osztani egy egész évet szakaszokra. Amikor jobb az idő, akkor kell zenét írni. A depressziós téli hónapokban nem kell erőlködni, mert az akkori ötletek nagy része úgyis a süllyesztőben köt ki. Az ihlet forrása a Lelki Univerzum. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az emelkedett örömteli, békét sugárzó ötleteket meghagyom és fejlesztem, a rossz ötleteimről belátom, hogy el kell elengedni, akár a sok munkával készült gyenge zenéket is.
Puppe: Kik hívnak fellépésre, milyen a közönséged?
Szabolcs: Elég vegyes. Legutóbb a veszprémi Patrióta Lokálban léptem fel, ami egy szórakozóhely. Március 7.-én Révfülöpön egy református templomban játszom. 10-én a Pszinapszis nevű rendezvényen egy workshopon működök közre két mentálhigiénés szakember segítségeként. A dolgom az, hogy a meditációk alá zenét játszom élőben. Aznap este a Shambala Tibeti Központban játszom, projektorral vetített képek alá a saját zenémet. Tibeti természetfilmet vetítünk, erre játszom rá élőben. Olyasmi hatású a dolog, mint a Baraka című film. Lesz egy koncertem Szegeden egy kávéházban, de előtte egy esküvőn zenélek, egy olyan párnak , aki szereti a zenéimet. És lesz egy saját szervezésű koncertem a III. kerületi Új udvar üzletházban március 30.-án szombaton 19.00 órakor (2002).
Puppe: Amikor élő koncertjeid vannak, akkor kialakul valamilyen kapcsolat közted és a közönség között? Mit érzel zenélés közben ? Vannak emlékezetes koncertjeid és miért maradandóak ezek az élmények?
Szabolcs: Kifejezetten azokat a koncertjeimet szeretem, amikor van kapcsolat közöttem és a közönség között. Ezek a kamarajellegű koncertek, azaz nem a nagy színpadokon előadott rendezvények. Ez egy olyan műfaj, ahol jobb, ha az előadó nem egy parányi pálcikaember a messzeségben, hanem emberközelségben van. Zenélés közben jó esetben “repülök”, kiürül belőlem minden feszültség, amit a közönség is megérez.
Puppe: Mi az, amit közvetíteni szeretnél az embereknek? Mi az üzeneted a világnak?
Szabolcs: A legfontosabb dolog amit közvetíteni szeretnék a világnak, az az, hogy legyen idejük az embereknek végiggondolni a dolgaikat. Legyen idejük a belső harmóniára, a béke megteremtésére. A világhoz a legtöbbet azzal tudunk hozzáadni, ha a saját életünket rendbe tesszük. Ha ebben egy pici segítségére lehet az én zeném bárkinek, az számomra nagy dolog.
Bartha Andrea (Puppe)